IGAZGYÖNGY Ezer kilométer a Szent Jakab-zarándokúton

"A teljességhez vivő út nem a kiválóaké, hanem minden külön-levőé: ezen az úton halad valamennyi, ha nem is tud róla." - Weöres Sándor

 

„Bárhová mégy, menj tiszta szívvel!” Konfuciusz

„Az ezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik.” Lao-Ce

 „Az élet jutalma mindig arányban van a vállalt kockázattal.”

„Már félig elérted, amit akarsz, ha tudod, hogy mit vagy hajlandó feladni érte.”

 „Akármilyen utat is választasz magadnak, mindig lesznek, akik azt fogják mondani, tévedsz. Mindig lesznek olyan nehézségek, hogy azt fogod hinni, talán csakugyan a kritikusoknak van igazuk. Az út kiválasztása és követése a végsőkig mindig nagy bátorságot kíván.” Ralph Waldo Emerson

„Az utak csodálatosan összeszaladnak a megjelölt vándorokkal.” Kassák Lajos

„Cselekedj boldogan, érezd magad boldognak, a világban felfedezhető mindenféle ok nélkül. Akkor képes leszel szeretni, és azt teheted, amit akarsz.” Dan Millman: A békés harcos útja

„A boldogságnak az a legnagyobb titka, hogy egyetértésben éljünk önmagunkkal.” Bernard le Bovier de Fontenelle 

„Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van! Taníts meg a kis lépések művészetére!” Antoine de Saint-Exupéry: Fohász  

„A lélek fűszerezi a jelen pillanatot. Nem bukkan föl a múltból és ne keresd a jövőben! Ha meg akarod találni, figyelj arra, ami éppen most történik veled!” Frederic and Mary Ann Brussat

 „Láss, láss, ne csak nézz, ne csak nézz! Láss, ne csak nézz!
Azt mondom: láss, mert sorsod csak így érted.
Lásd, mit meg kell látnod, másképp kell már élned!”

Illés–BródySzörényi: Ezek a fiatalok c. film zenéje

„A világot, melynek rendjében élünk, nem lehet megérteni, csak akkor, ha magunk maradunk vele.” Antoine de Saint-Exupéry

 „A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.” Márai Sándor

Aki megérti önmagát másokat is meg fog érteni.” Popper Péter

„Ha az ember szeret valakit, mindent könnyűnek talál. A nap fényesebb, a virágok szebbek, az emberek jobbak.” Charles-Ferdinand Ramuz

 „Ha erőd kevés, a félúton kidőlsz, de ne feküdj le az út elején.” Kung Fu-Ce

„Nehéz boldogtalanná tenni azt az embert, aki elégedett önmagával, és önnön teremtőjével tart rokonságot.”  Abraham Lincoln

„Utazz, de kis poggyásszal. Utazz, de minden pillanatban tudjad, hogy nincs igazi maradása sehol az utasnak. Ne tölts sok időt málhád rendezgetésével, ne cipelj útjaidra fölösleges tárgyakat. A csomagolás öregít. ... Utazz könnyen, mint a madarak. Így messzebb jutsz és fiatal maradsz.” Márai Sándor

„Ahogy a méhecske összegyűjti a virág velejét, és továbbrepül anélkül, hogy lerombolná szépségét és illatát, úgy kalandozzon az életben a bölcs is.” Buddha

 „Az ember nem annyi, amennyi, hanem amennyi tőle kitelik.” Örkény István

„Légy hasonló az égen szálló madárhoz..., aki a törékeny gallyon megpihenve átéli az alatta tátongó mélységet, mégis vígan énekel, mert bízik szárnyai erejében.” Victor Hugo

„A lélek segíti a testet, és bizonyos pillanatokban fölemeli. Ez az egyetlen madár, amely fölemeli a maga kalitkáját.” Victor Hugo

 „Bármilyen tehetséged van, használd azt: az erdő is nagyon csendes lenne, ha csak azok a madarak énekelnének benne, akik a legjobban tudnak énekelni.” Van Dyke, Henry

 „Egymás angyalai vagyunk, és amikor eljön az ideje, egymásra találunk.”  Chuck Brodsky

 „Valamely embert szeretni ezt jelenti: úgy látni őt, ahogy Isten elgondolta.” Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics

„Gyalogolni annyit tesz, mint visszatalálni a test és a lélek időtlen ritmusához" Reinhold Stecher püspök, Innsbruck

 „Sohasem maguk a körülmények szabják meg kedélyállapotunkat, hanem mindig a hozzáállásunk a körülményekhez.” Thorwald Dethlefsen

„Az értelmes lélek sajátságai ezek: önmagát figyeli, önmagát elemzi, szándéka szerint alakítja önmagát…” Marcus Aurélius

„Ember, amit szeretsz, azzá lesz változásod;
istenné, ha hiszed, földdé, ha azt imádod.”Angelus Silesius

 „Tekints úgy minden napot, mint új kihívást, a bátorságod megmérettetését.”  Daphne du Maurier

 „Az otthon ott van, ahol a szív van.”  Lewis Caroll

„Az öröm abból ered, hogy valaki meg tudja látni azt, ami szép és jó az életben.” Móricz Zsigmond

„Az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, ha szemedet leveszed a célról!”  Curt Carlson

„A belső harmóniához szükséges, hogy az ember a szívével is gondolkodjék, és az agyával is érezzen.” Várkonyi Nándor

„Csak kétféleképp élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, a világon minden varázslat.” Albert Einstein

 Légy olyan, mint a madár, mely alól, ha kivágják a fát, nem zuhan le, hanem még magasabbra repül.” Prohászka Ottokár

„Gyógyító erő a szeretet. Ki teste, ki lelke egészségét köszönheti e csodának, ki teljes emberségét.” Tatiosz

„Egész testeddel gondolkodj” Taiszen Desimaru

„Ha a természet szerint élsz, sohasem leszel szegény; ha a képzelgések szerint, sohasem leszel gazdag.” Epikurosz

„Tégy valamit úgy, ahogy a perc sugallja, s ne törődj a múlt árnyaival, ne mérlegeld a jövő következményeit.”

„Ha mész, akkor csak menj! Ha ülsz, akkor ülj! De bármit tegyél is, tétovázás nélkül tegyed!” Ummon

„A mosoly olyan fény, amely az arc ablakán mutatkozik, és jelzi, hogy a szív otthon van.”

„Az Útról azt kell tudni, hogy amit magyarázunk, az nem a gyakorlat, amit pedig gyakorlunk, azt sehogyan sem lehet szavakba önteni.” Ungó

„Minden tartós kapcsolat kulcsa, hogy az ember tudja, mikor vonuljon félre, és mikor húzódjon közel.” Doménico Cieri Estrada, Cavilando

„Igazából senki nem tud az utamba állni, csak saját magam.”

„Ha te boldogtalan vagy, az nem zavar senkit annyira, mint téged.”

,,A porszem kicsiny-e, vagy bennem van-e a kicsinység, mit a porszem felidéz? A hegy nagy-e, vagy bennem van-e a nagyság, mit a hegy felidéz? A külső és belső lényegében ugyanaz.”  Weöres Sándor

„Minden  véletlen ezen a világon, feltéve, hogy azt a törvényszerűséget nevezzük így, amelyet nem ismerünk.” Bernard la Bovier de Fontenelle

"Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." Weöres Sándor

 „Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e vagy sötétet; mert amit gondoltál, megteremtetted.” Weöres Sándor

„A sietség olyan borzasztóan komolynak tűnik, amikor én sietek, és olyan elképesztően mulatságosnak, amikor más.” Christhopher Morley

„A buta ember távol keresi a boldogságot, az okos megtalálja a saját talpa alatt.”  Julius  Robert Oppenheimer

„Az egészség a legnagyobb ajándék, az elégedettség a legnagyobb gazdagság, a hűség a legjobb kapcsolat.” Buddha

„Az életben nem az jelenti a tragédiát, ha nem éred el a célodat, hanem ha nincsenek céljaid.”  Benjamin Elijah Mays

 „Az élet ünnepek nélkül olyan, mint a hosszú út fogadó nélkül.”

„Két ember között a legrövidebb út egy mosoly.”

„Vándor vagy és minden nap tovább kell menned.” Márai Sándor

„Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem útközben.” Márai Sándor

„Az égben dobszó hangja kél, szívdobbanásom felel: Tudom elfáradtál. Jöjj, hív az ÚT!” Jelaluddin Rumi

„A félénket is bátorrá teszi a szükség.” Caius Sallustius Crispus

 „A jól elvégzett munka egyetlen jutalma, hogy elvégezhettük.” Gandhi

„Magának az eső sem esik, nap se süt,
te sem vagy magadért, te is másért vagy itt.” Angelus Silesius

„Légy Te az a változás, amit a világban szeretnél látni.” Mahatma Gandhi

„Valójában soha senki nem tudja, hol érnek véget a dolgok, vagy véget érnek-e egyáltalán.” – Stephen King

„Hogy gyarapítsd a tudásod, minden nap tanulj valamit. Hogy növeld a bölcsességed, minden nap felejts el valamit.” Lao-ce

„Engedd, hogy a kudarc rávilágítson a legfőbb tanulságra: Minden naplemente egy nagyon, nagyon fényes és erőteljes napfelkelte kezdete.” Sri Chinmoy

„A fejlődés lehetőségét keresd, ne a biztonságot. A hajó a kikötőben biztonságban van, de idővel elkorhad az alja.”

„Ha az ember szeret valakit, mindent könnyűnek talál. A Nap fényesebb, a virágok szebbek, az emberek jobbak.” – Charles Ferdinand Ramuz.”

„Ne szomorkodj, hogy elmúlt! Örülj, hogy megtörtént!”

„Aki akar, azt viszi a sors, aki nem, azt sodorja.” Lucius Anneus Seneca

„Bármit képes vagy megtenni, vagy álmodni azt, hogy képes vagy; kezdd el. A bátorság különleges erő.” Johann Wolfgang von Goethe

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 16
Tegnapi: 9
Heti: 52
Havi: 399
Össz.: 127 604

Látogatottság növelés
Oldal: Idézetek a könyvből
IGAZGYÖNGY Ezer kilométer a Szent Jakab-zarándokúton - © 2008 - 2024 - igazgyongy.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »