Antal Judit: Azt álmodtam

 

Azt álmodtam kislány voltam, akit anyja átkarolt,

ölébe vett, széltől óvott, közben vidáman dalolt.

Karjaiban ringatóztam, mint a hattyú a vízen,

szárnya alá is bebújtam mosolyogva, szelíden.

 

Elcsitult a világ zaja, - anyám szíve dolgozott,

óriási dobbanása mindent fel is oldozott.

Gyönge felhő lett a lelkem, toldozott és foldozott,

szitává lett rongyos kelmén minden sóhajt átdobott.

 

Előtört a baj, a bánat, jajgatott és hüppögött,

így fürödtem jó sokáig milliónyi könny között.

Szétszakadt lánc gyöngyeiként, szétgurult a fájdalom.

Anyám, érzed? Testem gyönge, nem tart más csak két karod.

 

Nincsen élet, nincsen semmi, hogyha nem vagy énnekem.

Hogyan éljek, ha nem hallom megnyugtató éneked?

Anyám hol vagy, kérlek ringass, ölelj, ölelj símogass!

Erős voltam, harcoltam is, de most ápolj, borogass!

 

És az anyám halkan szólalt, s közben lágyan rámlehelt,

átölelve, elringatva mosolyogva így felelt:

Nyugodj meg én védelmezlek, bárhol leszek érzel majd!

Amíg élsz én vigyázok rád, nem lesz soha semmi baj!

 

Ölbe veszlek, símogatlak édes kicsi angyalom,

hunyd be szemed, most légy boldog, ne töprengj a holnapon!

Símogató kezem nyomán születik a nyugalom,

nincsen ennél nagyobb erő, hatalmasabb oltalom.

 

Győr, 2011-03-20

 Antal Judit: Mantra magamnak

 

Tűz, tűz élessz fel,

szerelemben égess fel!

Szikrát hányok perdülök,

lángjaidban szédülök

 

Víz, víz lazíts el,

hullám hátán vigyél el!

Hűs cseppekkel itass meg,

életerőmet élesszed!

 

Föld, föld, takargass,

betegségből gyógyítgass!

Éhes vagyok, adj ennem,

bánatomban óvj engem!

 

Levegő, ó levegő

madár szárnyon lebegő,

tárd ki tüdőm lepkeszárnyát,

Tápláld testem minden vágyát!

 

Szív, szív, hit, erő

akaratom hívd elő,

érzésnek adj jó utat,

azt tegyem, amit mutat.

 

Győr, 2011-03-20

 

Antal Judit: Meditáció

 

 

 

Csss, csss …

Kérlek, most ne beszélj,

ne zihálj, ne zenélj.

 

 

 

Csss, csss…

Most csak az angyalok zenélnek,

add át magad a létezésnek

 

Bumm, bumm!

Lágyan lüktet forró véred

szívverésed ütemére.

 

Óóhhh!

Nehéz terhed mind leraktad

Minden gondod földbe fújtad

 

Csitt, csatt…

Jön valaki? - Most megy el.

Okosságod szárnyra kel.

 

Sssz…

Egy csapásra elrepült,

Köddé foszlott, tovatűnt.

 

Shhh…

Forró sóhaj, szellőszárnyon

Hópihe egy felhőháton

 

Csingiling!

Élénk hangú csengő csöng?

Nem, ez a csend, ez a csönd.

 

Hmmm…

Most, hogy mindent elengedtem,

a semmi a minden, rádöbbentem,

 

Óhhh!

Milyen jó…, így maradni volna jó

Milyen jó…,  ringatózni, mint hajó

 

Húúú!

Nem is hajó, talán hullám, vagy a tenger

Minden vagyok, hallod ember?

 

Még egy hmm, még egy óóhh, még …

Most már jön az ébredés,

Milyen nyugodt, erős lettem?

 

Jééé!

Milyen szép itt minden, látom!

Boldog lett az én világom!

 

 

Antal Judit: Aki lelkem átöleli

 

Ha átölel, arra vágyom,

ne csodáljon, ne sajnáljon!

Ne segítsen, ne is bántson!

Lásson engem, engem lásson!

 

Legyen ő is minden-senki

ne kelljen őt megkeresni.

Lássam őt és csak őt lássam

Lelke csupasz valóságban.

 

Az ölelésben megmaradjon,

és kacagjon,

kacagjon úgy, mint még soha,

mint még soha,

nevetését kergesse, hajtsa

sóhajtása,

mélyről jövő vágya ostora.

 

Nevessen bátran,

mert bármit csináljon,

már látom őt, mert őt látom,

mert hallom túl a hallgatáson,

mert érzem sejtjeinek lüktetését,

táncra perdítő zenéjét.

Angyal-illatát magamba szívom,

puha felhő dunyhájába belesírom,

hogy kacagjak véle,

hogy repüljek véle,

a végtelen messzeségbe,

és beleragyogjunk a vakító napsütésbe.

 

 

Antal Judit: Amíg élek, vigyázok rám

Amíg élek, vigyázok rám:

Magam vagyok anyám, apám.

Amíg élek szükség van rám.

Te is lehetsz anyám, apám,

akinek most megadhatom

szeretetem, háládatom.

 

Míg ép az agyam, észnél leszek.

Amíg kellek, kéznél leszek.

Míg hitem van, nem adom fel.

Míg cselekszem, nem alszom el.

Míg akarok, nem tapos el.

Amíg küzdök, nem sodor el.

 

Amíg tudok járni fogok,

kicsit többet, amit bírok.

Amíg látok jól figyelek,

töltekezek, rendszerezek.

Amíg hallok, meghallak,

téged, s zenéd hallgatlak.

 

Míg kezem van, érintek,

simogatok, érezlek.

Magyarázok, adok-kapok,

dolgozok, vagy kapaszkodok.

Míg illatok járnak át,

bennem van a nagy világ.

 

Míg van hangom, érvelek

bátorítok, békítek.

Míg a szívem él és dobban,

azt dobogja, legyél jobb ma.

Míg erőm van, úgy harcolok,

jobbá váljon minden dolog.

 

De ha jő a nagy rettenet,

s testem lelkem, beleremeg,

érzékszervem mind megbénul,

hitem, erőm, marad alul.

Akaratom romhalmazán:

Nem leszek én, s nem lesz hazám.

 

Hogy építek romhalmazból?
Mit tehetek ott és akkor?

A félelemet elfogadom,

A fájdalmat átkarolom.

Magam, sorsom felkarolom

és majd újra mondogatom:

 

Míg ép az agyam, észnél leszek.

Amíg kellek, kéznél leszek.

Míg hitem van, nem adom fel.

Míg cselekszem, nem alszom el.

Míg akarok, nem tapos el.

Amíg küzdök, nem sodor el.

 

Amíg élek szükség van rám.

Te is lehetsz anyám, apám,

akinek majd megadhatom

szeretetem, háládatom.

Magam vagyok anyám, apám,

amíg élek, vigyázok rám.

 

Antal Judit: Jó nagy csönd

 

Jó nagy csönd van idebent.

Elmém odakinn kereng.

Nincsenek vadul kergetőző gondolatok,

nem űz sem tévhit, sem sóhajtozó óhajok.

 

Nincs bennem „mit csináljak?” hajsza,

Nem aggaszt „mi lesz ha?” félelem.

 

Csönd van, nagy csönd, végtelen.

A pókhálón fennakadt a képzelet.

Nagy csönd és kérdések nincsenek.

Honnan jött, miért és meddig marad?- lényegtelen.

 

A lélegzetem beszívja és kifújja a lelkemet.

Csak figyelem… Hagyom…

Angyal vagyok, könnyű vagyok.

Nincsenek béklyózó gondolatok.

 

Nem kínoznak a miértek?

Pedig semmit nem értek.

Mentem, siettem, futottam, rohantam.

Most megálltam, és azt kutatom,

Hogy mindebben én hol vagyok?

 

Pedig tudom, ITT VAGYOK!

Lélegzem és dúdolgatok…

 

Lehullott egy falevél, én vagyok,

potyogott a mogyoró, én vagyok,

elugrott a béka, én vagyok,

lüktet a föld szive, én vagyok,

suhan a felhő, én vagyok,

bőrödön átfújó szellő, én vagyok,

ragyogó nap kacagása, én vagyok,

elmosolyodsz, én vagyok…

 

Bennem van minden és mindenben benne én.

Önmagam nevezzem nevén?

Hol kezdődik a tenger egy cseppje, és meddig tart?

Hol kezdődik a felforgató szél és amit hajt?

Te bennem vagy és én benned vagyok,

s bennünk van minden ismerősünk,

és mi bennük kergetőzünk…

 

Kik vagyunk? Megszületünk és meghalunk,

egyhelyben járunk, vagy gödörbe zuhanunk.

Hegyeket mászunk, csúcsokon állunk,

míg élünk, formálódunk, haladunk.

Csönd van, jó nagy csönd, végtelen.

Pókhálón fennakadt képzelet.

Mélyben szunnyadó értelem.

Csönd van, jó nagy csönd, végtelen.

 

Nagy csönd és kérdések nincsenek.

Honnan jöttem, miért, és meddig maradok?

Ki voltam, és ki vagyok? - Nem érdekes.

 

Csak egy dologra számíthatok,

élvezni azt, ahogy vagyok.

Ahogy játszanak velem az angyalok,

és játszótársuk én vagyok.

 

S velünk játszik a levél, a béka,

ez a kis ugribugri, léha,

a lehullott mogyorók és a véka,

a felhő, a szél, a fény a nap,

s amikor lehunyom a szemem,

mind velem marad.

 

Ez most minden gazdagságom

Meg az az ici-pici rés,

amin át hunyorogva látom

EMBER, a te angyalságod.

 

Oldal: Verseim
IGAZGYÖNGY Ezer kilométer a Szent Jakab-zarándokúton - © 2008 - 2024 - igazgyongy.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat